Ugrás a fő tartalomra

Jaj, itt a karácsony, még el sem kezdtem...


Már csak pár nap karácsonyig. Sokan még bele sem fogtunk otthonuk díszítéséhez az ünnepekre. Hát igen, sok a munka, kevés az idő és az ajándékokat is be kell szerezni. Az ünnepi dekoráció utoljára maradt. Mi is így vagyunk vagy ezzel? Örülünk, ha a karácsonyi menü majd az asztalra kerül, és a karácsonyfa is díszben áll. Már tudjuk előre, hogy nem lesz sok időnk az otthonunk többi részét dekorálgatni. 
Azért erre a helyzetre is van megoldás. Készítsünk egyszerű asztali díszeket!
Hamar megvannak, pár perc alatt elkészíthetünk egyet-egyet. Mutatok rá példákat:)

  • Ha erre már nincs időnk:)


Egy egyszerű üvegváza is megteszi, elhelyezzük a gyertyát középre,
kis tobozokkal körbe rakjuk és már kész is 


Egy másik megoldás; választunk egy nekünk tetsző, nem áttetsző vázát az otthoniak közül, belsejét kitömhetjük pl újságpapíral. Tetejére elhelyezünk fenyő ágat pár tobozt és amit még találunk, akár masnit is köthetünk fehér szalagból a fenyőágra amit hagyunk jó hosszan lelógni, jól mutatna:)


Ha tényleg semmire sincs időnk, az ajándékvásárás közben egy virágboltban kaphatunk kész dekorációkat. Ezeket csak kirakjuk a kedvenc helyekre, ahol jól látszanak. Persze ezt is elkészíthetjük egy kis türelemmel:)


Ahogy látjuk, ehhez a díszlethez is csak tál kell, pár toboz és gyertya. Az üvegbúra el is maradhat bent a szobában. Ez tényleg pár perces:)


A tobozok. Ha megvásároltuk, így is szépen mutat.
Azért én biztos nem hagynám így:)


Üvegvázás variáció. Mint feljebb láthattuk, csak toboz helyett raffia
vagy amit otthon találunk, az kerül a gyertya köré


Egy hosszú tál, négy gyertya, fenyőág, toboz és bogyók.
Ha minden megvan hozzá, gyorsan elkészülünk vele

Az alsó képen ugyancsak pár váza, tetején moha a gyertyával
kis apróságokkal. Természetes, egyszerű és szépen mutat

képek

Kedvet kaptál, neked melyik tetszett legjobban?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kis konyha 12 nagy ötlettel..

Ha kicsi a konyhánk akkor se keseredjünk el. Sokszor a legabszurdabb terekből születnek a legötletesebb és egyedibb megoldások. A hármas alapszabályt már biztosan ismeritek. Hűtés - mosogatás - főzés. Ha lehetséges tartsuk meg. Azonban van olyan helyzet, hogy nem tudjuk átrakni a kiállásokat, vagy olyan pici a konyha, hogy úgyis minden kéznél van.    1 .  Ebben a pici részletben az oldalfalakon a keskeny polcok nagyon praktikusak. Jó megoldás a lelógó lámpatest. Bár ennél figyelni kell, hogy, ha nyíló az az ablak nyitható is maradjon.     2 .  Azzal, hogy a felső szekrények fehér színt kaptak, megoldott a tárolás, de mégsem nyomja össze a teret. Az alsó bútor pasztell színe adja meg az otthonos hangulatot.     3 .  A pultlap mélyítésével, ha felülősen is, de az étkezés megoldva. Ezt főleg olyan konyhákban érdemes alkalmazni, ahol az étkezési szokásoknak megfelel. Pl. csak reggelire és esetleg vacsira étkezik otthon egy fiatal pár, vagy egyedülálló hölgy.   

Egykori pályaudvar épülete, nyaralóként

Íme a környezet a sínpárokkal.. Hatalmas terem, mintha múzeumban lennénk.. Étkező, kandallóval.. Na de a többi.. Fent a galérián.. Ebből a megvilágításból barátságosabb.. Fa, minden fa.. A nappali igazán bájos, vidékies lett.. Színházban járunk? Nem, csak a hálószoba van elszeparálva.. forrás A fürdő, sok fával egyszerű vonalakkal.. Mit szólsz hozzá?

FELÚJÍTUNK, de mi legyen a sorrend?

Kinek mikor kell jönni? Felújítás során sok szakember megfordul leendő szebb otthonunkban:) Ahhoz, hogy ne legyen kavarodás és káosz, előre fel kell készülnünk. Meg kell szerveznünk, hogy minden szakember  a megfelelő időben érkezzen és a munkájában ne legyen zavaró tényező. Ez alatt azt értem, hogy ne legyen csúszás az előző szakterülettel, ami a másik munkáját hátráltatja, vagy akadályozza. Persze közbe jöhetnek nem várt események, de ha felkészültünk, ezeket is jobban tudjuk kezelni:) Elengedhetetlen egy ütemterv készítése. Ezt a következőképpen csináljuk: Készítsünk egy táblázatot. A bal oldalra egymás alá írjuk be az adott szakmákat, lehetőleg a munkák sorrendje szerint. Készítsünk akkora rubrikát, hogy a szakember nevét és telefon számát is be tudjuk írni. A felső sorba pedig az idő kerül napokra vagy hetekre lebontva. A táblázat középső rubrikáiba színes filccel jelöljük vízszintes vonallal, hogy ki mettől meddig dolgozik. Így átláthatjuk a munkafolyamatokat, és hogy mel